V poslednej dobe si dosť uvedomujem vplyv a moc hudby. Odkedy aj učím, som dosť ulietaná (alebo skôr uletená? hm) a napriek tomu, že hladina hluku v našej domácnosti je dosť vysoká, počas cesty si rada púšťam hudbu. V takýchto obdobiach života si najradšej počúvam acid jazz, čo inak moc nerobím. Proste ma naplní energiou a správne ma naladí na "Môžem ja to..." feeling. Jedine že v autobuse je dosť ťažké nezatrsať si na túto správne šialenú hudbu... Asi vyzerám dosť zaujímavo. Vždy sa prichytím pri tancovaní :)
Môj predrahý manžel ma tento týždeň veľmi prekvapil. V utorok večer sme na správach videli, že do Aucklandu doletel Andrea Bocelli a v stredu bude mat koncert. Pravdu povediac ma ani nenapadlo, aby som si zasnívala aké by bolo pekné byť tam a počúť ho naživo. Takže som registrovala správu, zasmiala sa na Maoroch, ktorým to trochu neladilo pri "Kapa haka" (pieseň na uvítanie hosťa). Ale Andrea Bocelli sa len usmieval a ťapkal si nohami. Bol veľmi milý.
No a neskôr večer Samir začal hľadať Bocelliho cd plnou parou. Moc som nechápala, o čo mu ide, ale to čo nasledovalo som už vôbec neočakávala! Zapol cd na plné pecky a spýtal sa ma, čo robím v stredu večer. Ja som sa naňho pozerala zrejme mierne nepríšetným pohľadom - čo asi? Varím večeru, uložím deti a podobne. A on na to: Nie, ty ideš zajtra na koncert Bocelliho! Áno. Kúpil mi lístok na Bocelliho koncert.
Bol to zážitok, aj keď nie som zvyknutá na koncerty klasickej hudbyv športovom štadióne (trochu tvrdé sedadlá na môj vkus, haha). Doprevádzala ho česká filharmónia, super bariton a sopránistka, a ako obvykle Tina Arena. Proste to bl krásny večer, Bocelli jednoducho má v sebe ohromnú pokoru a skromnosť.
Az utóbbi időben elég sokszor eszembe jut, milyen mértékben befolyásolja az embert a zene. Egy ideig teljesen Mozart lázban égtem, ami mondjuk teljesen sosem múlik el. Sosem látott reakciókat váltott ki belőlem, mikor a Requiemet énekeltük.
A mostani hektikus időszakomban rákaptam az acid jazz-re. Most ennek az energiájára és pozitív kisugárzására van épp szükségem. A buszban mondjuk biztos enyhén zavarodottnak tűnök némelyeknek, merthogy néha elég nehéz nem táncra perdülni. Sebaj.
A zenénél maradva...Kedden este a hiradóban mutatták Andrea Bocelli érkezését Aucklandbe. Kedvesen mosolygott az őt ödvözlő maori csoportra, akik előadták a Kapa hakát eme neves művész tiszteletére. Még a ritmust is ütötte a lábával, én meg magamban megmosolyogtam, hogy aranyosak, még ha egy kicsit hamis is volt a nóta. De Bocellinek nagy szíve van, a szándék és a gesztus számít. Egyébként még véleltlenül sem engedtem meg magamnak, hogy belegondoljak, milyen jó lenne elmenni a koncertjére. Miután a gyerekeket leraktuk, Samir elkezdte lázasan keresni Bocelli cd-jét. Meglelte, berakta. Még meg is kérdeztem, miért pont most, és miért minden áron.... Ő megkérdezte, mit csinálok szerdán este. Enyhén zavarodott tekintetem azt sugallhatta: "vajh´ mit?" Talán vacsorát főzök, fürdetek, lerakom a gyerekeket... Mire ő meglobogtatott egy jegyet mondván: nem, nem. Te Bocelli-koncertre mész. Persze meghatódtam. A meglepetés teljes volt.
A koncert persze nem kíván kommentárt. Bocelli szerény tökéletességgel csinálta végig a 2 óráját. A vele danoló bariton és szoprán is jól bírták szuflával, a végén pedig a Bocellivel sokat szereplő Tina Arena is beszállt a buliba. A cseh filharmonikusok kisérték a koncertet.
Egy szónak is száz a vége ... pihentem egy jót. Ez az este nem jött volna létre ... köszönöm, Samir.
