A mindennapok

Többen kérdezték, miért nem írunk a mindennapi dolgokról. Igen, egyébként ezt a fajta infót hiányoltam én is, mikor még csak terveztük a kiutat. A gond csak az, hogy a mindennapok fogalma túl tág, túl szubjektív, mindenesetre megpróbálkozom egy csokorba fogni mindazt, ami számunkra meglepő volt, esetleg csak más.
Tehát példának okáért vegyük a tejtermékeket (nálunk reggel 7 van, iszom a kávém, és ez jutott eszembe) - bocsi fiúk, megint a konyha. A tejnek van egy leírhatatlan utóíze, de szerencsére elég nagy a választék ahhoz, hogy mindenki találjon magának megfelelőt. Nekünk a Farm House jött be, a lányunknak is csak az a tej. A vaj vagy margarin alapban sós. Ez azért elég meglepő volt rögtön első nap, mikor reggelire lekváros kenyeret ettünk. Aztán persze később rájöttünk, hogy ha elég széles választékú hypermarketben vásárol az ember, akkor mindig talál majdnem mindent a saját szájíze szerint.
Már sokan írták (szerintem én is), hogy a kiwik szeretnek mezítláb járni. Efelett Samir sehogy sem tud napirendre térni. Náluk a munkahalyen is mezítlábaznak, és "még a FŐNÖKHÖZ is" így mennek be minden további nélkül. Persze ez azért is lehetséges, mert itt - máramennyire mi hallottuk - nincs azért meg az a hierarchikus tiszteletadás, mint nálunk otthon (megintcsak nagyon általánosan fogalmazok). Ez a megállapítás több embertől is megerősítetett, magyaroktól, horvátoktól egyaránt. Tehát a főnök nem A FŐNÖK.
Mint ahogy az magától értetődő, a kenyér is más, mint amit az ember odahaza megszokott, mint ahogy az egész gasztronómia. Viszont hála a masszív múltbeli bevándorlásnak, szinte minden etnikum konyhájához szükséges hozzávalókat be lehet szerezni. Tegnap jóot rötyögtem a Pack'n'Save-ben, hogy a horvát Vegetát látván micsoda honvágy kapott el minket. Vettünk persze magyar szalámit is, ami valószínűleg egy kicsit sem lesz hazai ízű, de miértr ne próbáljuk ki. Ezt élvezzük az itteni eddigi rövid pályafutásunkon, hogy sokkal több mindent kóstolunk meg és próbálunk ki, mint odahaza (bárhol is legyen az). Itt kóstolgatunk mindent, hátha valami megízlik, nem pedig megvesszük a jól beváltat és gyorsan szaladunk haza.
A buszozásról is esett már jó pár szó itt-ott, blogokban, fórumokon. Én buszozom a gyerekekkel nap mint nap. A lakhely kiválasztásánál a hozzám hasonló egyedek számára ezért fontos, hogy jó útvonalhoz közel keressenek házat. Mi 40 perc alatt beérünk a városba reggel, ami jó. Pesten sem utaztam kevesebbet reggelente kb ugyanilyen távolságból. A buszok túlnyomó többsége felénk babakocsibarát, habár reggel néha megesik, hogy várnunk kell egy másikat, mert lépcsős busz jött (de ez ritka). A sofőr általában kedves, rádköszön, megvárja, hogy találj helyet (lefékezd a babakocsit, leültesd a másik lurkót...), csak utána indul. A biztonság az első, mint minden másban is. Ja, hogy a tömegközlekedés drága? Számomra sajnos akkor is csak ez marad. A megállókban egyébként le kell inteni a buszt (gondolok itt a külvárosra, nem a központban), a buszok gyakoriságát illetően pedig nem nagy kunszt hozzászervezni a napod.